Mindmap Stories
02

"Életfojtiglan"

Hatvan éves a magyar Forradalom és Szabadságharc, amely két héttel később véres leszámolással ért véget. Könyves Erzsi egy frissen megsimert fiú hatására a harcok sűrűjében találta magát, amiért Hollandiába kellett menekülnie.

Könyves Erzsi 1942-ben született Budapesten. Miután családjával megszenvedték az ötvenes évek diktatúráját, az október 23-i tüntetés híre reményteljesnek tűnt. A frissen megismert Gergő vitte harcolni Erzsit a Corvin-közbe. A 14 éves lány a VIII-ik kerületi Futó utcában olyat látott, amit azóta sem tud elfelejteni: tankokból kitámolygó égő orosz katonákat, elszánt tinédzsereket és barátja halálát.

"Életfojtiglan"

Fotó a helyszínről. Utcai harc nyomai a Futó utca és Práter utca kereszteződésében, Budapest 1956. | foto: Fortepan, Nagy Gyula

A forradalom leverése után, 1956. novemberében körülbelül 200 000 ember menekült el az országból nyugat-európa, illetve az Egyesült Államokba és Kanadába. Erzsit december elején, az első tanítási napon hivatta az igazgató több diákkal együtt és közölte, hogy jobb ha elmennek az országból. Valaki látni vélte őket egy forradalmi helyszínen és ennyi bőven elég.

"Életfojtiglan"

Mésszel leöntött és letakart holttestek fekszenek a Futó utca és Práter utca kereszteződésében. Budapest 1956. | foto: Fortepan, Pesti Srác

Erzsi édesanyjával eldöntötte, hogy a hágában élő családi barátnál keres menedéket. Hajnali vonattal indult Bécs irányába. A határ akkor már szögesdróttal és aknákkal volt lezárva, de szerencsés módon sikerült éjszaka, egyedül átkeltnie a zöldhatáron. Találkozott egy fogfájós orosz katonával, aki csak azért engedte el, mert a lány zsebében éppen volt egy üveg aszpirin. Alkut kötöttek: fájdalomcsillapító a szabadságért.

"Életfojtiglan"

85 milliméteres páncéltörő ágyú és egy kisteherautó maradványai a Práter utcában. Budapest 1956. | foto: Fortepan, Pesti Srác

Hollandia hivatalosan 3000 magyar menekültet fogadott be, a későbbi családegyesítések miatt végül körülbelül 3500-at, plusz egyvalakit. Mire decemberben Erzsi az ausztriai menekülttáborba ért, már betelt a holland létszám, ezért írt a hágai ismerősnek, hogy segítse vízumhoz. A kvóta miatt ezután megszökött a menekülttáborból is és egy bécsi családnál talált menedéket. A lány 1957 márciusában végül megkapta a vízumot.

"Életfojtiglan"

Magyar menekültek érkezése Utrecht vasútállomásra 1956 novemberében | foto: National Archief

Erzsi végül vonattal érkezett Hollandiába 1957 márciusában. A harmadik befogadó családnál állapodott meg, akik nem akarták háztartásbelinek nevelni, inkább taníttatták és beíratták a képzőművészeti akadémiára.

Erzsi ma Eindhovenben él holland férjével egy családi házban. A falak tele vannak festményeivel, amelyek között rengeteg az 56-os témájú. Azt mondja, ötven év kellett, hogy elkezdje feldolgozni a történteket: a látottakat, a menekülést és Gergő halálát. A 2006-ban a Holland tévé elvitte Magyarországra, az 56-os helyszíneken akkor kezdett szembenézni a múlttal. Rákérdeztem, hogy boldognak érzi-e magát? Válasza: "most igen, de asszem ennek semmi köze 56-hoz."

rendező: Kiss Norbert Ádám



Instagram